Társaságunk a DOMOTORS Kft. immáron 25-ik éve dolgozik a buszközlekedési vállalatok kis fődarab felújítása és kereskedelme területén.
1991 alakulás óta az előírt technológia szerint folyamatosan fejlesszük gépparkunkat, amely az általunk használt MSZ EN ISO 9001:2009 Minőségirányítási rendszer elvárásainak is maradéktalanul megfelel, valamint nagy gondot fordítunk munkatársaink szakmai fejlődésére és továbbképzésére, hogy partnereink igényeit maximális módon kellő szaktudással ki tudjuk elégíteni. Cégünk mindig is törekedett arra, hogy a Megrendelők körét szélesítse, országos ismertséget érjen el. Az elmúlt években olyan jelentős állami referenciákat tudunk felmutatni, mint a Budapesti Közlekedési Vállalat, számos Volán Közlekedési Társaság, vagy a FKF Zrt. Az autóbusz-haszongépjármű kis fődarab gyártás és felújítás Dömsödi telephelyünkön üzemel. Új alkatrész kereskedelmi részlegünk pedig Budapesti telephelyünkön működik. Jelenleg 29 fő a dolgozói létszáma a Társaságunknak.
1998 óta foglalkozunk munkaruházati és munkavédelmi termékek forgalmazásával, mely ágazat mostanra már Cégünk második fő tevékenységévé nőtte ki magát. Kizárólagos Magyarországi forgalmazója vagyunk az amerikai származású Dickies munkaruházati márkának. A mintabolt, a vevőszolgálat, és a nagykereskedelmi raktár a budapesti telephelyünkön működik.
2012-óta Márkaképviselete és egyben a magyarországi mintaboltja vagyunk a REMY INC. (Delco Remy) vállalat csoportnak. Elindítottuk a Remy alkatrészek forgalmazását, nagykereskedelmi hálózatának kiépítését. A vevőszolgálat, a mintabolt, és a nagykereskedelmi raktár ugyancsak a budapesti telephelyünkön üzemel.
2013-ban Integráltuk a Hidraulika Bt-t mely által szolgáltatásainkat is kibővítettük a teljes körű hidraulikus alkatrészek javításával és felújításával. Lehetőségünk nyílt ezáltal emelő berendezések, mezőgazdasági gépek teher és haszongépjárművek hidraulikus alkatrészeinek javításával foglakozni egy 30 éves szakmai múlttal és szakképzett kollégákkal rendelkező biztos háttérrel, meglévő és remélhetőleg új partnereink teljes megelégedettségére. Célunk, hogy ez a 25 éve tartó siker történet tovább folytatódjon, építkezve a múltunkból, folyamatos fejlesztésekkel , hogy meglévő és új partnereink részére azt a megbízható szolgáltatást tudja nyújtani a Domotors kft, amelyet immáron negyed évszázad óta elvárható tőle.
Cégünk 2013-ban integrálta a Hidraulika Bt-t mely által szolgáltatásinkat kibővítettük teljes körű hidraulikus alkatrészek javításával és felújításával. A 30 éves szakmai múlt és szakképzett kollégáink gyors és szakszerű munkája révén számos partnerrel rendelkezünk szerte az ország területén. Az autóbuszok és haszongépjárművek hidraulikus alkatrészei mellet foglakozunk még mezőgazdasági gépek, traktorok, kombájn, targonca, kútfúró, erőgépek, sószórók, seprűgépek stb. hidraulikus alkatrészeinek javításával és felújításával.
A „H” engedély köteles termékeinkre teljeskörűen rendelkezünk a szükséges „H” jelekkel.
Rendelkezünk MSZ EN ISO 9001:2009 minőségbiztosítási szabvány szerinti minősítéssel.
A javított és felújított termékre 6 hónap garanciát vállalunk. A termékeket minden esetben műbizonylat kíséretében juttatjuk vissza partnereink részére.
Szállítási módok: GLS futárszolgálat, 300 ezer forint feletti vásárlás esetén ingyenes, személyes átvétel telephelyeink valamelyikén.
Fizetési módok: Átutalás (Csak szerződött partnereink részére), Kézpénzfizetés, Előre utalás, Budapesti telephelyünkön lehetőség van bankkártyás fizetési módra.
Árajánlat:Az ajánlatkérés menete (nem szerződött partnereink részére):
A javított és felújított termékre 6 hónap garanciát vállalunk. A termékeket minden esetben műbizonylat kíséretében juttatjuk vissza partnereink részére.
Szállítási módok: GLS futárszolgálat, 200 ezer forint feletti vásárlás esetén ingyenes, személyes átvétel telephelyeink valamelyikén.
Fizetési módok: Átutalás (Csak szerződött partnereink részére), Kézpénzfizetés, Előre utalás, Budapesti telephelyünkön lehetőség van bankkártyás fizetési módra.
A „H” engedély köteles termékeinkre teljeskörűen rendelkezünk a szükséges „H” jelekkel.
Rendelkezünk MSZ EN ISO 9001:2009 minőségbiztosítási szabvány szerinti minősítéssel.
Árajánlat:Cégünk 1998 óta foglalkozik munkaruházati termékek és egyéni védőeszközök forgalmazásával. Mindig is arra törekedtünk, hogy meglévő és új partnereinket a lehető legjobb minőségű és mindemellett megfizethető munkavédelmi termékkel lássuk el. Budapesten a 14 kerületben helyezkedik közel 130 m2 szépen kialakított márkaüzletünk, ahol is megtekinthető a termékpalettánk. Ugyanitt helyezkedik el a nagy és kisker raktárunk is.
Termékpalettánk kialakításánál figyelembe vettük, hogy minden iparág igényeit ki tudjuk elégíteni
Magyarországi kizárólagos forgalmazója vagyunk az amerikai származású Dickies munkaruházati márkának, valamint a Dickies divatruházatnak is.
Fizetési módok: Átutalás (Csak szerződött partnereink részére), Bankkártyás fizetés (üzletünkben és webáruházunkban egyaránt működik) Kézpénzfizetés, Előre utalás.
Szállítási mód: Cégünk Gls futárszolgálattal szállíttat.
A tarifákról részletesebb információk: http://dickiesmagyarorszag.hu/shop_contact.php
Cégünk a felújítatott alkatrészek forgalmazása mellett új alkatrész kereskedelmemmel is bővítette a termékpalettáját. 2012- óta márkaképviselete és egyben magyarországi mintaboltja vagyunk az amerikai származású REMY INC. (Delco Remy) vállalat csoportnak. Elindítottuk a Remy alkatrészek forgalmazását és nagykereskedelmi hálózatának a kiépítését.
Főbb termékcsoportok:Remy alkatrészeinkre 2 év garanciát vállalunk.
Szállítási módok: GLS futárszolgálat, 300 ezer forint feletti vásárlás esetén ingyenes, személyes átvétel telephelyeink valamelyikén
Fizetési módok: Átutalás (Csak szerződött partnereink részére), Kézpénzfizetés, Előre utalás, Budapesti telephelyünkön lehetőség van bankkártyás fizetési módra.
Árajánlat:Az ajánlatkérés menete (nem szerződött partnereink részére):
Rendelkezünk MSZ EN ISO 9001:2009 minőségbiztosítási szabvány szerinti minősítéssel.
Cím: 2344 Dömsöd, Szabadság út 9.
Tel.: +36 (24) 533 330
Telefax: +36 (24) 533 331
E-mail: titkarsag@domotors.hu
Cím: 1148 Budapest, Fogarasi út 10-14
Tel.: +36 (1) 220 8595
Fax: +36 (1) 273 0524
E-mail: webaruhaz@domotors.hu
Üzenetét megkaptuk. Hamarosan Válaszolunk!
Üdvözlettel,
Domotors Kft.