A BBC News szerint Greta Gerwig Barbie című filmje lehet a legsikeresebb, nő által rendezett, és a legtöbb bevételt hozó film 2023-ban. Olaszországban azonban már megverte a pénztárnál egy másik alkotás, amelyet szintén nő készített, és közvetlenül mutatja be a nők tragikus helyzetét.
Az 50 éves színész, író és énekesnő, Paola Cortellesi There's Still Tomorrow (Van még holnap) című alkotása Európa-szerte, így az Egyesült Királyságban is látható lesz. Olaszországban már tavaly meg lehetett tekinteni a mozikban, és több pénzt hozott a kasszáknál, mint a Barbie és az Oppenheimer. A múlt hónapig körülbelül 31,5 millió fontot keresett a mozikban, ez volt az ország legtöbbet profitáló filmje 2023-ban, és a valaha volt legsikeresebb, olasz nő által rendezett film. Cortellesi elmondta, hogy még mindig nem hiszi el ezt a sikert.
Közel 30 éve vagyok színésznő, és az elmúlt 10 évben írok forgatókönyveket is, most 50 évesen készítettem az első filmemet. És hogy ez a vásznon és a kasszában is osztozik egy olyan hatalmas filmmel, mint a Barbie , amely a nők tapasztalataival is foglalkozik, jó dolog
– mondta a rendezőnő.
A There’s Still Tomorrow részben azért ütött ekkorát Olaszországban, mert a főhősnő, Delia (akit Cortellesi játszik) családon belüli erőszak áldozata, fizikai és érzelmi bántalmazást szenved el férjétől. A filmben Delia háziasszony és anya, aki szegénységben él a háború utáni Rómában 1946-ban, abban az évben, amikor az olasz nők először jutottak szavazati joghoz.
A film témája sajnos egy kiemelten aktuális témát érint az olaszok körében. A legutóbbi rendőrségi statisztikák szerint 2023-ban 120 nőt gyilkoltak meg az országban, körülbelül háromnaponta egyet. A jelentés szerint a bűncselekmények valamivel több mint 50 százalékát élettársak vagy volt élettársak követték el. A nők negyedét pedig gyermekeik ölték meg, az esetek 89 százalékában fiúk.
A nőgyilkosság mint téma 2023 novemberében került a figyelem középpontjába Olaszországban, néhány héttel a There’s Still Tomorrow megjelenése után. Tömegtüntetéseket tartottak Giulia Cecchettin 22 éves egyetemista meggyilkolása miatt, akit a vád szerint a tárgyalásra váró volt barátja ölt meg. Temetésén több ezer ember vett részt, halála komoly tiltakozásokat váltott ki, és a nők fokozottabb védelmére figyelmeztetett.
A Universal Pictures a neves brit filmrendezőt, Andrew Haight bízta meg egy Leonardo da Vinci-film írásával és rendezésével, amely Walter Isaacson 2017-es bestsellerén, a művészről szóló életrajzán alapul – erősítette meg a Deadline.
Az életrajz Da Vinci jegyzetfüzeteinek több ezer oldalára, az életével és munkásságával kapcsolatos új felfedezésekre alapozva igyekszik összekapcsolni a művészetét a tudományával, bemutatva, hogy Leonardo zsenialitása olyan képességeken alapult, amelyeket magunkban is fejleszthetünk, mint a szenvedélyes kíváncsiság, a gondos megfigyelés és a fantáziával kacérkodó, játékos képzelőerő.
Amikor Hollywoodról van szó, és az embert megkérdezik híres szakmabeliekről, napestig tudjuk sorolni a filmrendezőket, írókat, színészeket, zeneszerzőket, de mostanra az operatőrök közül is többen afféle celebstátuszba emelkedtek. Azonban hiába végzik nagyon gyakran (főleg az akciózsánerben) ők a munka oroszlánrészét, ami a legtöbb bátorságot igényli, a kaszkadőrök valahogy rettenetesen alulértékeltek. Ezen kíván most változtatni az exkaszkadőr David Leitch, a mozikban május 2-től látható A kaszkadőr (The Fall Guy) című akcióvígjátékával, amely a nyári blockbusterszezont rúgja be a Barbie sztárja, Ryan Gosling főszereplésével. Mit berúgja, berobbantja, merthogy ez a film nemcsak szupervicces, hanem legalább annyira látványos és izgalmas is, új életet lehel az akciófilmek egy olyan válfajába, amelyet eddig halottnak hittünk.
A kaszkadőr című film, mely nagyon lazán a nyolcvanas években az amerikai ABC által sugárzott Fall Guy tévésorozatot veszi alapul, egy Colt Seavers (Ryan Gosling) nevű fickót állít a középpontba, aki a legnagyobb szuperprodukciókban kockáztatja az életét a címszereplő sztárok helyett. Colt rettenetesen sikeres a szakmában, az egyik legjobb… addig a napig, míg az egyik forgatásán kis híján el nem töri a gerincét egy balesetben. Ryan Gosling karaktere fogja magát és vissza is vonul szégyenében, és a következő éveket exbarátnője, az időközben rendezővé avanzsáló Jody (Emily Blunt) előli bujkálással tölti. Na meg gazdag ficsúrok luxuskocsijainak a parkolásával, merthogy ez lesz Colt új (elég dicstelen) melója.
Valószínűleg senkit sem lep meg az a fordulat, hogy a bukott kaszkadőrt visszahívják, ráadásul épp Jody új filmjén kell közreműködnie. Igen ám, de a frissen rehabilitált dublőr egy nagyobb összeesküvésbe is belekeveredik, a Metalstorm című sci-fi felvételein egyszer csak hiába várják a főszereplőt, a világszerte híres és legalább ennyire beképzelt Tom Rydert (Aaron Taylor-Johnson), aki szőrén-szálán eltűnik. Innentől A kaszkadőr sztorija több szálon kezd el futni, egyrészt látjuk, hogy miképp zajlik egy képzeletbeli blockbusterfilm forgatása Ausztráliában (ami a Dűne és a Mad Max furcsa keveréke), illetve a Gosling által játszott Colt amellett, hogy önjelölt hősnek állva megpróbálja előkeríteni Tom Rydert, még a Jodyval való szerelmét is igyekszik friss lángra lobbantani. Félreértés ne essék, Goslingot sűrűn látjuk ebben a filmben lángolni, de nem a szerelemtől, hanem a különböző őrült mutatványok közben.
Dwayne Johnson, alias A Szikla legújabb filmje 2024. november 14-én kerül a mozikba Red One címmel, pedig a forgatás állítólag már 2023 elején véget ért. A csúszásra és a forgatás elszálló költségeire a magyarázatot többen A Sziklában látják, ugyanis azt állítják, hogy Johnson szakmaiatlanul viselkedett a forgatásokon – már ha egyáltalán megérkezett rájuk 7-8 órás késéssel –, ez pedig igencsak megdobta a produkció büdzséjét is. A végösszeg 250 millió dollár körül lehet, amely bőven lekörözi a Dűne második részét, de egyes szuperhősös Marvel-produkciókat is.
A The Wrap bennfentes infomátorokra hivatkozva egy hosszabb cikkben elemzi a film elkészülte körüli nehézségeket. Ezek alapján nem csak Johnsonnal (aki producere is a filmnek), hanem társaival, Hiram Garciával és az Amazon MGM-filmes részlegének a vezetőivel, Julie Rapaporttal és Glenn Gainorral is voltak gondok, ők szintén szakmaiatlan viselkedésükkel nehezítették a munkát.
Az összehasonlítás picit sem légből kapott, már csak azért sem, mert a SkyShowtime-on idehaza tavasszal debütált, és az évadzárásra készülő Boat Story a Fargóhoz és a coeni hagyományokhoz hasonlóan igazi műfaji kavalkád: egyszerre nagyon sötét komédia, rettenetesen véres dráma és fordulatos thriller. Most szólunk, hogy aki a vérengzést és a keménykedést nem bírja, az a Boat Storyt messzire kerülje el, mindenki másnak azonban irdatlanul szórakoztató érzelmi hullámvasútban lesz része, ha ezt a szériát választja.
A Boat Story két idegen és egy partra vetett hajóroncs körül forog. Történetünk azzal veszi kezdetét, hogy egy Samuel (Paterson Joseph) nevű büntetőjogász és egy gyári munkás, Janet (Daisy Haggard) egy baljós, vagyis inkább a brit időjárásnak megfelelően felhős napon ugyanott sétáltatják meg a kutyájukat. Ekkor bukkannak rá a csónakon foszladozó két hullára, meg annyi becsomagolt kokainra, hogy az mindkét elfuserált életű hősünk mindennapjait megszépítené. Uccu neki, Janet és Samuel hirtelen elhatározásból fogják a szajrét és meglépnek vele, ám meggazdagodni még így se a legkönnyebb mutatvány. A párosnak innentől nemcsak a hatóságoktól kell rettegnie, hanem attól az elegáns bűnözőtől, a Szabótól (Tchéky Karyo) is, aki vissza akarja szerezni az elveszett drogot. Na és persze Janetéknek az értékesítés se megy a legkönnyebben, mert az általuk kinézett, Vinnie (Adam Gillen) névre hallgató drogdíler egy igazi vérben forgó szemű pszichopata.
Bonyodalmakból tehát nincs kevés a Boat Storyban.
Mivel a Williams tesók tényleg nagyon látványosan a Fargo farvizén eveznek, anélkül, hogy másolnák a nagy elődöt, más hasonlóságok is akadnak a műfaji kavalkádban, az extrém helyzetbe kerülő kisembereken kívül. Amikor az elején brutális jeleneteket emlegettünk, akkor egyáltalán nem vicceltünk, nagyjából az első öt percben van itt levágott fej, széttrancsírozott kéz, és egy olyan mészárlás is belekerült a pilotba, hogy ez az erőszakpornó helyenként már valami Robert Rodriguez-féle agymenést kezdett felidézni bennünk. Fargo-hagyományoknak megfelelően a Boat Storyban is kapunk habként arra a bizonyos tortára egy tökkelütött rendőrt (Ethan Lawrence), aki mindig lemaradva lohol az események nyomában, de cserébe minden megmozdulása megmosolyogtatja az embert.
A Halott Fiúk Nyomozóiroda, a Netflix új, április 25-én debütált misztikus sorozata nem sokat cécózik, amikor a néző mély vízbe való ejtéséről van szó: Londonban kezdünk, ahol két detektívet, Edwin Paine-t (George Rexstrew) és Charles Rowlandet (Jayden Revri) látjuk parázs akció közben. Vagyis hőseink inkább menekülőben vannak, egy első világháborús katona vérszomjas szelleme üldözi őket, amikor bekapcsolódunk a duó kalandjaiba. A címben a „Halott Fiúk” részt amúgy egészen szó szerint kell venni, Edwin és Charles ugyancsak szellemek, de a jó szándékú fajtából, hiszen arra esküdtek fel, hogy eltakarítsák a földről a sötét erőket, démonokat és egyéb szörnyetegeket.
Rögtön az első percekben nyilvánvalóvá válik, hogy a Halott Fiúk Nyomozóiroda erős alapanyagra építkezik, a karakterek Neil Gaiman agyából pattantak ki, és a Sandman-képregénysorozat 25. füzetében debütáltak először, még 1991-ben. Azóta a páros hosszú utat bejárt, és nem is ez az első élő szereplős felbukkanásuk, hiszen az HBO Maxon vetített Doom Patrolban is cameóztak, igaz, ott más színészek alakították őket. Eredetileg úgy volt, hogy a sorozat a Doom Patrol mellékága lesz, ám a Warnernél lemondtak róla, így kötöttek ki a Halott Fiúk a Netflixen. Innentől pedig adott volt, hogy a piacvezető streamingszolgáltató minden erővel a Sandman-tévésorozathoz kapcsolja majd, és a Sandman spin-offjává teszi ezt az alkotást.
Ennek megfelelően már a Halott Fiúk első ügyénél felbukkan egy ismerős arc, amikor a már említett első világháborús katona átlép a másvilágra – a Sandmanben is látott, Kirby Howell-Baptiste által játszott Halál segíti őt át. Tegyük hozzá, hogy egy nagyon szívfacsaró, drámai jelenetben ahhoz képest, hogy tényleg a sorozat legelejéről beszélünk. De a snittet maga Neil Gaiman írta, így már nem is annyira meglepő, hogy az évadkezdés egyik legerősebb momentuma lett. Úgy, hogy a Halott Fiúk Nyomozóiroda maradéka sem semmi. Nemcsak azoknak lehet jó kis guilty pleasure néznivaló, akik régóta vágynak már egy Odaát-pótlékra, hanem azoknak is, akik alig bírják kivárni a Sandman új részeit.
Sokáig azt hittük, egyedül leszünk a moziteremben, de végül azért összegyűlt egy tucat ember a vetítésre. Hogy melyik filmet néztük? Nos, a horror műfajában is van az a néhány megkerülhetetlen, múlt századi franchise, amely meghatározta az ágazatot valamilyen szempontból. Ebben a listában mindenképp érdemes megemlíteni az Ómen-filmeket, amelyekből eredetileg négy készült 1976 és 1991 között. Ezt követte egy 2006-os, azóta szerencsére elfeledett remake, majd a mostani előzményfilm,
amely Az első ómen címmel debütált a hazai multiplexekben.
Sok olyan „csodával” találkoztunk az elmúlt években, hogy ismert filmsorozatokhoz jött előzmény vagy újraértelmezett változat, de legtöbbször ugyanoda lyukadunk ki, hogy: nem kellett volna. Mi is néztünk néhány ilyen alkotást tavaly, ilyen volt Az ördögűző-széria új része, ami – noha próbálkozott, hogy látványos és izgalmas alkotás legyen – olyan banánhéjakon csúszott el, amiért igazán kár volt.
Félve ültünk be tehát Az első ómenre, attól tartva, hogy ugyanilyen fiaskó részesei leszünk majd, annak ellenére, hogy az előzetes és a színészgárda sem tűnt rossznak. Hogy végül pozitív csalódás lett-e? Mondjuk: is.
Hogy mire fel ez a hatalmas megszállottság, ami a sorozatgyilkosokkal kapcsolatban kialakult az emberekben, jó kérdés. Egyes tanulmányok szerint köze lehet a jelenséghez annak, hogy a sorozatgyilkosok a média sokrétű, alapos és gyakori, up-to-date beszámolóinak köszönhetően afféle celebstátuszba kerülnek. Elvégre ha azt mondjuk, hogy Ted Bundy, Charles Manson, a Menendez fivérek vagy Jeffrey Dahmer, rengetegen tudják, hogy kikről van szó. Pláne, hogy Netflix-sorozatok, mozifilmek készülnek ezekről az alakokról és a rémtetteikről. A Redditen az r/SerialKillers fórumon 600 ezernél többen tagok, és diskurálnak elmélyülten a témában, ennél azonban jóval érdekesebb, hogy a sorozatgyilkosos témákban és a true crime műfajában többnyire nők búvárkodnak.
A Consumer Reports szerint egyetemet végzett, 18–34 éves, heteroszexuális, párkapcsolatban lévő hölgyeket ragad meg legjobban a téma. Őket pedig valószínűleg a megelőzési szándék hajtja, hogy észrevegyék idő előtt a riasztó jeleket valakin, nehogy véletlenül áldozatokként végezzék, mert nem voltak elég elővigyázatosak.
A Vörös szobák című, a magyar mozikban április 18-a óta látható pszichothriller főhősnőjére, Kelly-Anne-re (Juliette Gariépy) a fentiek közül mindössze az egyik igaz. Megszállott, de nem az óvatos fajtából. A film úgy kezdődik, mint egy tipikus tárgyalótermi dráma: egy feltételezett sorozatgyilkost, bizonyos Ludovic Chevaliert (Maxwell McCabe-Lokos) állítják esküdtszék elé, és azzal vádolják, hogy három tizenéves lányt sorban meggyilkolt, és az egészet a dark weben közvetítette pénzért az érdeklődőknek. A hetekig tartó tárgyalásokon jelen vannak a meghalt lányok szülei, akik hangosan, a tévének-rádiónak nyilatkozva követelik a retorziót és a fickó elítélését. Na és a már említett Kelly-Anne is napról napra beül a tárgyalásra, ahol egyre vérfagyasztóbb bizonyítékok kerülnek elő, ahogy haladunk előre.
Ki ez a Kelly-Anne, és mi hajtja? Érdekesmód a Vörös szobák nem elsősorban a sorozatgyilkossal foglalkozik, nem kapunk olyan alapos kibontást, mint, mondjuk, a Dahmerben vagy esetleg az NBC mostanra klasszikusnak számító thrillersorozatában, a Hannibalban, így az alkotó elkerüli, hogy bármilyen szinten humanizálja a lehetséges elkövetőt. Ehelyett a kopasz ürge egy átlátszó üvegdobozban ül, mered maga elé, és nem is igazán reagál semmire. A Juliette Gariépy által játszott Kelly-Anne-nek márpedig az a célja, hogy magára vonja a gyilkos figyelmét, merthogy a főszereplő egy gruppie, aki, úgy tűnik, fanatikusan rajong a sorozatgyilkosért.
A Maga a pokolnak nemcsak a címe nem túl figyelemfelkeltő vagy emlékezetes, de az április 25-től a mozikban vetített új akciófilm előzetese is valami elképesztően középszerűre sikerült. Tudjuk, mert a nagyvásznon az elmúlt hetekben jó sokszor láttuk lepörögni azt a 2 perces kedvcsinálót, amely alapján – Russell Crowe ide vagy oda – egyszerű, streamingre illő néznivalónak tűnt ez a produkció. Pedig valójában a Maga a pokol több mint korrekt lett, főleg ahhoz képest, hogy ha megnézzük a címszereplő közelmúltbeli szerepvállalásait… olyan ZS-kategóriát súroló alkotások sorakoznak köztük, mint A pápa ördögűzője, a Pókerarc, vagy esetleg a 2017-es A múmia.
Az akciófilm sztorija nagyjából úgy ejt bele minket a mély vízbe, mint a legfiatalabb Hemsworth-tesó, a Liam Hemsworth által játszott JJ Kinney-t, aki zöldfülű drónkoordinátorként találja magát egy igen harcedzett csapatban. Társai, John Sweet főtörzsőrmester (Milo Ventimiglia), Abell őrmester (Luke Hemsworth), és Bishop őrmester (Ricky Whittle) a Delta Force legjobb kimenekítői, ez a küldetés is arról szól, hogy a Fülöp-szigetek dzsungeleiből élve kihozzanak egy CIA-kémet. Igen ám, de a barátságtalan dzsumbujban még barátságtalanabb terroristák jelentenek állandó veszélyt. Nagy szerencse tehát, hogy az osztagnak rendelkezésére áll a Russell Crowe által alakított Grimm Reaper (kacc-kacc), aki halálos pontossággal támogatja a katonákat, távvezérelt drónokat irányítva, amelyek egy gombnyomásra dobják a bombát, ha kell.
Meglepően jól indul a Maga a pokol, erős és emlékezetes párbeszédekkel. Kezdjük ott, hogy a veterán katonák nagyon elmés beszólásokkal szívják az újonc Kinney vérét, és bár Liam Hemsworth a rokonságából egyértelműen a legügyetlenebb színész, itt pont kapóra jön az ügyetlensége, hiszen egy botladozó újoncot kell hoznia. Talán nem nagy spoiler, hogy a küldetés rosszul sül el, a csapat nagy része meghal, amikor a terroristák RPG-kkel és nehéztüzérséggel csapnak oda nekik. Kinney pedig egyedül marad a zord környezetben, egyedül Reaper segítségére számítva.
Hónapokkal azután, hogy a CBS bejelentette, hogy az Agymenők spin-offja, Az ifjú Sheldon a hetedik évad után véget ér, a főszereplő Annie Potts egy interjúban nyilatkozott a döntésről. A csatorna 2021 márciusában három évaddal meghosszabbították a sorozatot, ami a 7. évadig így biztosan adásban maradt, de a CBS novemberben elárulta, hogy a 7. évaddal a sorozatnak is vége lesz.
A széria fináléját május 16-ra tűzték ki, a forgatás pedig éppen a múlt héten ért véget, a Sheldon nagymamáját („Mimóját”) játszó Annie Potts pedig nem fogta vissza magát, és a Variety interjújában „ostoba üzleti döntésnek” nevezte a kaszálást. Pottsot – aki olyan sikersorozatokban játszott, mint a Formatervezett nők (Designing Women), a Love & War és a Sírig tartó barátság (Any Day Now) – arról kérdezték, hogy milyen nehéz búcsút inteni egy sorozatnak.
Ez különösen nehéz volt, mert teljesen felkészületlen voltam. Meg voltam döbbenve. Úgy értem, ez az első számú sorozat a lineáris tévében és az első számú a Netflixen
– kezdte.
A film Laura (Amy Adams) életét követi nyomon, aki hosszú rehabilitáció után visszatér a családjához a tengerparti nyaralójukba, ahol újra alkalmazkodnia kell ahhoz a nehéz élethez, amelyet korábban hátrahagyott. Most kénytelen szembenézni élete következő fejezetével a karrier nélkül, amely hírnevet, vagyont és – ami a legfontosabb – identitást adott neki – írja a Deadline.
A Mundruczó–Wéber rendező-író házaspárt a 2020-as Pieces of a Woman című terhességi drámájukról ismerhetjük, amelyet Velencében mutattak be, és amely a Netflixen való megjelenését követően a főszereplő Vanessa Kirby számára meghozta első Oscar-jelölését.
Ezt megelőzően a duó együtt dolgozott a Fehér Istenen, amely 2014-ben elnyerte az Un Certain Regard-díjat Cannes-ban; a Jupiter holdján, amelyet az Arany Pálmára jelöltek, valamint az Evolúció című filmen, amely szintén a francia fesztiválon szerepelt. Önállóan Mundruczó Kornél rendezte az Apple TV+ limitált sorozata, A zsúfolt szoba pilotját, Tom Holland és Amanda Seyfried főszereplésével.
Van még ember a Földön, aki Zack Snydert kompetens filmkészítőnek tartja? Kötve hiszem, főleg azután, hogy a Netflix április 19-én bemutatta a Rebel Moon – 2. rész: A sebejtő című új sci-fijét, amelyből nemhogy a következő Birodalom visszavág nem lett, de bravúros módon még az első részt,A tűz gyermekét is képes volt alulmúlni. A sebejtő megtekintésére nagyjából olyan összeszorult gyomorral készültem, mint amikor a váróteremben kell üldögélni egy különösen hosszú és kegyetlen fogorvosi kezelés előtt, és nem sokat tévedtem a végeredményt tekintve. A Rebel Moon 2 a bizonyíték rá, hogy gyenge alapokra nem lehet várat építeni, és ha egy új franchise indítófilmje a nézhetetlen kategóriát súrolja, akkor a folytatás sem váltja majd meg a világot.
A Rebel Moon koncepciójával a rendező ugyebár körbejárta a legnagyobb stúdiókat, próbálta eladni Star Wars-filmként a Disney-nek, a Warner Bros torkán filmként és videójátékként is igyekezett lenyomni ezt a sci-fi univerzumot, mire eljutott a végtelen pénzzel rendelkező Netflixig, akik aztán bólintottak, és ráhagyták az alkotóra, hogy csináljon, amit akar. Kaptunk tehát a tavalyi év végén egy olyan két és fél órás bevezetést, ami egy pofátlan Star Wars-koppintás lett, papírmasé karakterekkel, mondvacsinált drámával, gyenge főgonosszal, de legalább egy csomó időlassítással és ocsmány látványvilággal.
Úgy ültem neki a Rebel Moon 2-nek, hogy ha az életem múlt volna rajta, akkor se tudtam volna megmondani a nevét a főszereplők közül egyetlen egynek sem. Igen, ilyen jó alapozást kaptak hőseink, ennyire emlékezetessé tette őket Snyder. Bravó, jó indítás! A film sztorija ugyebár ott veszi fel a fonalat, hogy Rey, akarom mondani Kora (Sofia Boutella) elnáspángolta az űrnáci Noble admirálist (Ed Skrein), de olyan szinten, hogy azt lehetett hinni, az Imperium hadvezére ott is hagyta a fogát az ütközetben. Jön az ünneplés, az űrharcosok megint a Veldt bolygón tobzódnak, csakhogy befut a hír: Noble él, közeleg a bosszúja, ezért öt napja van felkészülnie a falunak, hogy megvédje magát.
A két szerelmes főhős bőrébe bújó Törőcsik Franciska és Ember Márk mellett Marics Peti, Kirády Marcell, Brasch Bence, Márkus Luca, Kovács Harmat, Varga-Járó Sára, Medveczky Balázs, Markó-Valentyik Anna, Szántó Balázs, Barta Veronika, Györgyi Anna és Seress Zoltán lesz látható a filmben, amelyben az örökzöld Demjén-szerzemények is elhangzanak.
Az El kell, hogy engedj című slágernek már elkészült az új, a film férfi főszereplőinek előadásában hallható változata, amelyből retró hangulatú, mégis mai klip született.
Minden korosztályt mozikba szeretne csábítani a két idősíkban játszódó Hogyan tudnék élni nélküled?, amelynek szereplői közt sok ismerős sztár, valamint fiatal tehetség köszön majd vissza a vászonról. A két, 1994-ben egymásba gabalyodó főhőst a legutóbb a Cicaverzum című filmben és több televíziós sorozatban látott és ezúttal dalra is fakadó Törőcsik Franciska, illetve a vígszínházi fiúzenekarban, a Grundban éneklő színész, Ember Márk (Valami Amerika-sorozat) alakítja, olvasható a produkció közleményében.
Utóbbi mellé csatlakozik az egyik legnépszerűbb hazai zenés formáció, a ValMar egyik alapítója, Marics Peti, aki ezzel a filmmel az első komolyabb színészi feladatára vállalkozott karrierjében. Párosuk kiegészülve a Holnap Tali! és a Mintaapák című sorozatokból ismerős Kirády Marcell-lal alkotja a filmben azt a feltörekvő együttest, amely estéről estére lázba hozza a fiatalokat a balatoni nyárban. Természetesen a saját előadásukban számos Demjén-sláger felcsendül majd izgalmas, egyedi, új hangzásban, ahogy az csak az energikus, életvidám triójuktól kitelik.
Feltámadóban vannak az ördögűzős filmek? Ezt túlzás lenne állítani, mert a Russell Crowe főszereplésével készített A pápa ördögűzője és Az ördögűző: A hívő is borzalmasan sikerültek, ZS kategóriásak lettek, és a rémisztgetés helyett inkább fájdalmas élményt nyújtottak. Nincs túl jó helyzetben a horrornak eme szubzsánere, vagy legalábbis nem volt, amíg a Shudder nevű streamingszolgáltató április 19-én be nem mutatta a Late Night with the Devilt, egy olyan ausztrál próbálkozást, amiről hónapok óta azt lehetett olvasni, hogy igazi vérfrissítést hozhat a megszállós, természetfelettis filmek rajongóinak.
A Late Night with the Devil már abból a szempontból érdekes, hogy tulajdonképpen egy found footage horrorfilmről van szó, azaz megtalálták a filmbeli tévéműsor utolsó, rémesen elsült adásának felvételét, és most ezt nézhetjük meg szőröstül-bőröstül. A sztori szerint a hetvenes évek Amerikájában járunk, amikor is a Night Owls with Jack Delroy című késő esti talkshow valami irdatlanul szenved nézettség tekintetében. A műsorvezető, Jack Delroy (David Dastmalchian) azt követően próbálja életre kelteni late night show-ját, hogy a felesége tüdőrákban meghalt, ám hiába viszik el a műsort a Mónika show-ra emlékeztető verekedések és bulvárbotrányok irányába, csak nem kapcsolnak oda az emberek. Mit lehet tenni, Jack Delroy tényleg extrém módszerekhez nyúl, és 1977. október 31-én a halloweeni különkiadásba olyan embereket hív meg vendégnek, akikben benne van a potenciál, hogy
valami olyasmit mutassanak Amerikának, amit élő egyenes adásban még nem látott az ország.
Ettől a filmtől senki nem fog szívrohamot kapni, a készítők, Colin Cairnes és Cameron Cairnes ahelyett, hogy olcsó jumpscare-ekre szavaztak volna, inkább a feszültségépítésre helyezték a hangsúlyt, és a Late Night with the Devil ritka élvezetes módon éri el, hogy a néző bőre alá kússzon. Ehhez kell a retrótálcán érkező felvezetés, és ahhoz képest, hogy elsőfilmesekről van szó, stílusosan festik fel a hátborzongató lore-t az író-rendezők. Például a műsorvezető szektás hátterét (lehet, hogy eladta a neje lelkét az ördögnek), és hogy a nézettségnövelés könnyen meglehet, hogy vérengzésbe fog átcsapni a végére.
A brigádnapló kortünet. Ma már feledésbe merült szó. Kiváló alapanyag ahhoz, hogy valaki jó filmet készítsen. A szocializmus alatt a gyári munkásokat, üzemben dolgozókat és a hasonló munkakörben tevékenykedőket brigádokba szervezték, a brigádvezető pedig ebben a bizonyos naplóban számolt be a hatáskörébe tartozó csapat munkán kívüli, főleg kulturális programjairól.
Szőke András Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, színész, forgatókönyvíró és operatőr a premier előtti vetítésén osztotta meg gondolatait a Brigádnapló című filmjének aktualitásával kapcsolatban.
Hogy az 1970 és 1989 közötti időszak miért érdekes 2024-ben? Mert valódi közösséget keresünk, van hiánygazdaság, van öngondoskodás, vagy legalábbis kellene hogy legyen. Csupa olyan kérdés merül fel a filmben, ami szerintem a fiatalabbaknak is aktuális
– mondta az alkotó, aki olyan filmeket jegyez, mint a Vattatyúk, a Zsiguli és a Hasutasok; színészként pedig szerepelt a Papírkutyákban, az Indián télben és a Roncsfilmben is.
Július 26-án érkezik a mozikba a Deadpool & Rozsomák Shawn Levy rendezésében. A harmadik Deadpool-filmben Ryan Reynolds játssza Deadpoolt, de Hugh Jackman is visszatér Rozsomák szerepében.
Shawn Levy korábban elmondta, hogy bár a Deadpool & Rozsomák tényleg a harmadik olyan film lesz, amelyben Deadpool megjelenik, de mégsem ez lesz a Deadpool 3.
Levy azt nyilatkozta, hogy a film „durva lesz és vicces”, hiszen végső soron azt akarták elérni, hogy „a közönség jól érezze magát a moziban”. A rendező, író és producer elmondta, hogy a film korai vetítései „rendkívül ígéretesek voltak”.
Nem mondanám, hogy voltak nagy meglepetések, de érzed, hol akar a tempó feszesebbé válni, érzed, hol engedheted meg magadnak, hogy lassíts, és legyen egy mélyebb, tartósabb karakteres pillanat
– tette hozzá.
A Deadpool & Rozsomák 2024. július 26-án érkezik a mozikba. Shawn Levy a film rendezője, Rhett Reese, Paul Wernick, Zeb Wells, Ryan Reynolds mellett a rendező is társszerzőként jegyzi az alkotást.
Ha van napjaink szórakoztatóiparában ember, akinek a fantáziájával nehéz versenyezni, az Alex Garland. Az 54 éves író-rendező bár megválogatja a projektjeit, akármikor a készítői székbe ül, abból olyan film vagy sorozat kerekedik ki, amire érdemes odafigyelni. Ilyen volt az űrhorrorba hajló Sunshine és az Annihilation, vagy éppen a 2012-es Dredd, amelyért még azok is rajongtak, akiknek már akkoriban herótjuk volt a szuperhősöktől, és a két évvel később bemutatott Ex Machina sem volt kutya, ez utóbbi egy mély filozófiával és morális kérdésekkel megtömött hard sci-fi volt, a mindig remekelő Alicia Vikanderrel a főszerepben. Garland suttyomban hozott nekünk a Devs című sorozat személyében is egy olyan remekművet, ami hiába tornáztatja az agytekervényeket, senki sem beszél róla, és bár a direktor a Men című felkavaró horrorfilmjével picit mellényúlt, még így is nagyon reménykedni lehetett benne, hogy az A24 berkeiből érkező Polgárháború odaver majd.
És jó hírünk van, az április 18-án bemutatott Polgárháború odaver. Sőt, feltörli az emberrel a padlót, és olyan maradandó élményt ad, amire manapság már nem számítunk a háborús filmektől, mert úgy elsatnyult és fájóan alulreprezentálttá vált a műfaj, modern körítésben meg főleg.
A Polgárháború valamikor a nem túl távoli jövőben játszódik, egy felszabdalt Egyesült Államokban, ahol a diktátorként viselkedő elnök (Nick Offerman) hiába próbálta vasmarokkal fenntartani a békét, nem sikerült neki. Az USA-ban kitört a káosz, a polgárháború, és a lázadó civilek és a különböző militarista csoportosulások mindent elkövetnek, hogy véget vessenek az elnök rémuralmának. Ebbe, a feszültségtől szétpattanó helyzetbe dob bele minket a film, a Polgárháború nagy ötlete azonban, hogy nem katonák,
hanem fotósok és újságírók szemszögéből követjük végig az erőszakos hadszíntéri eseményeket, szerte az USA-ban.
A film főszereplője, Lee Smith (Kirsten Dunst) sem puskát, hanem fényképezőt szorít végig a kezei között, ahogy azon igyekszik, hogy dokumentálja a polgárháborúban zajló vérontást, az emberi kegyetlenséget anélkül, hogy ítélkezne vagy beleavatkozna. A Polgárháborúnak mint filmnek is az a hitvallása, mint főhősének, nem mond ítéletet egyik fél felett sem, nem bontja ki a politikai szálakat, a konfliktus fő okait, az előzményeit sem bővebben. Csak dokumentál, és nagyon jól is teszi, eszméletlenül különlegessé téve a végeredményt. Kirsten Dunst karaktere egy némiképp megfáradt, cinikus nő, akit Alex Garland rögtön az elején csak képekkel, pár rövid flashback segítségével humanizál, bemutatva, milyen horrort kellett eddig átélnie. Innentől pedig a legvégéig folyamatosan a torkunkban dobog a szívünk, mert ennek a kegyetlen filmnek még csak a bevezető szakaszában történik meg a dolog.
Egy könyvből filmet készíteni sosem egyszerű. Képi világot társítani egy olyan történethez, ami addig csak az emberek képzeletében létezett, kifejezetten nehéz, és sokszor nem is sül el jól. Persze előfordul az is, hogy pont a film lesz az, ami miatt az emberek megismerik a könyvet. De mitől lesz egy adaptáció sikeres? Ha közel áll ahhoz, amit korábban elképzeltünk? Ha teljesen más, mint ahogy mi fejben megalkottuk? Van olyan könyv, amit nem lehet megfilmesíteni?
Általában egy könyv születik meg előbb, és csak utána forgatnak belőle filmet. A tetovált lány, a Büszkeség és balítélet, a Visszatérő; vagy hogy a magyarokat nézzük, Szabó Magdától Az Ajtó, Dragomán Györgytől A fehér király − a sor irgalmatlanul hosszú. És ezek mind híres regények voltak, mielőtt a vászonra kerültek volna.
Természetesen az is előfordult, hogy egy film készült el előbb, és csak utána lett belőle olvasmány. Ilyen a Csillagok háborúja, az E. T. és a Holt költők társasága is.
Gyakori, hogy az eredeti írott anyag népszerűségét túlnövi az adaptáció.
Gondoljunk csak Milos Forman Száll a kakukk fészkére című filmjére, amit Ken Kesey azonos című írásából készített; Stanley Kubrick Mechanikus narancs című művére, ami Anthony Burgess 1962-es Gépnarancs nevezetű irományából adaptálódott, vagy Jonathan Demme 1991-es A bárányok hallgatnak című kultikus filmjére, amihez Thomas Harris három évvel korábban megjelent kötete szolgált alapul. Volt olyan, hogy már a könyv is népszerű volt, a belőle készült film pedig csak tovább emelte a már korábbi sikert. Tökéletes példa erre A Gyűrűk Ura-sorozat és a Harry Potter-filmek.
Vannak olyan könyvek, amiket viszont nem filmesítettek még meg. A főleg hölgyeknek szóló írások közül jó példa Becca Fitzpatrick Csitt, Csitt című regénye,amit 2012-ben már megpróbáltak életre kelteni,
a forgatás dátuma is megvolt, a két főszereplőt is kiválasztották, de végül nem lett belőle semmi.
2021-ben a Paramount+ streamingszolgáltató bejelentette, hogy 2022-ben tervezik a leforgatását, de ez azóta sem történt meg. C. J. Roberts Fogoly a sötétben című könyvének adaptációját 2019-ben szerették volna bemutatni, ám nem volt elég pénz a projekt megvalósításához.
Lord és Miller 2019-ben a Pókember – Irány a Pókverzum című animációs film alkotóiként kaptak Oscar-díjat. A filmesduó egyébként Weir Artemis című, Holdon játszódó regényének filmváltozatán is dolgozik. A Project Hail Mary (A Hail Mary-küldetés) producerei között szerepel Lord és Miller mellett Amy Pascal, Ryan Gosling és Andy Weir is – írja a Deadline.
A Project Hail Mary film előreláthatóan 2026. március 20-án kerülhet a mozikba. A történetben Gosling tanárból lett űrhajóst alakít, aki kómából magához térve egy űrállomáson találja magát egyedül, és semmire sem emlékszik.
Aki nem veti el élből az erotikus filmeket, az jól tudja, hogy ez a műfaj az elmúlt években jócskán megfeneklett. Napjaink filmkészítői a hatásvadászat, az egyre vadabb szexjelenetek oltárán áldozták fel a papíron izgalmas karaktereiket, az intrikusnak szánt, de menetrendszerűen besülő sztorikat, és annak esélyét, hogy valóban túlfűtött alkotások kerüljenek a vászonra és a tévéképernyőre.
Annál a trash-tengernél, ami A szürke ötven árnyalatából kikerekedett, jóval többet ki lehetett volna hozni, ahogy a Dakota Johnson által játszott szende szűz és a toxikus maszkulinitásra esküdő Jamie Dornan-féle macsó egymást kerülgették. De a szomszédaikat kukkoló perverz Sydney Sweeney-s The Voyeurs se lett annyira okos, mint amiben reménykedni lehetett, a netflixes 365 napról nem beszélve, ami konkrétan romokba döntötte a zsánert, és elvitte a teljes agyhalál felé.
Pontosan ezért vártuk tűkön ülve a Challengerst, amelyet a magyar mozik április 25-én mutatnak be, de egy sajtóvetítés keretében már egy héttel korábban megnézhettük. Egyrészt a szereplőgárdában ott van a kétszeres Emmy-díjas Zendaya, aki az Eufóriával bizonyította, hogy ha éjsötét drámáról van szó, neki aztán nincs szüksége továbbképzésre. A rendezői székbe pedig az a Luca Guadagnino ült, aki a Szólíts a neveden című 2017-es drámával szó szerint mindenkit levett a lábáról, annyira emberközeli, érzékeny szerelmes filmet tárt elénk, hogy azóta is jó szívvel emlegetjük.
A Challengers egy szebb napokat is látott egykori teniszcsillag, Tashi (Zendaya) körül forog, akinek a karrierjét egy csúnya sérülés tette tönkre, de edzőként így is megtalálta a helyét a világban. Ám kliense mindössze egyetlen van a nőnek: férje, Art (Mike Faist), akinek mostanában látványosan nem megy a munka, sorban bukja el a meccseket, még a zöldfülűek is elkenik a száját. Tashi és Art házassága sincs a topon, olyannyira nincs, hogy felváltva terrorizálják egymást. Hogy a feleség kirángassa a gödörből a férfit, benevezi egy kevésbé fontos tornára, hogy visszaadja annak önbizalmát, de a sztárteniszező épp a döntőben szembesül vele, hogy ellenfele egykori legjobb barátja, Patrick (Josh O’Connor), aki konkrétan a túlélésért küzd, és hogy ne találja magát az utcán hajléktalanként.
Közösen ünnepelték meg a Ponyvaregény sztárjai a legendás Quentin Tarantino-film bemutatásának harmincadik évfordulóját a TCM Klasszikus Filmfesztiválon.
Az április 21-ig tartó fesztivál idei témája a Most Wanted: Bűn és igazságszolgáltatás a filmben. A Ponyvaregény mellett idén a Kínai negyed, a Piszkos Harry, a Kánikulai délután, a Hidegvérrel, az Észak-északnyugat és a Vízparton című filmek is szerepelnek a rendezvényen.
A fesztivál hagyományaihoz híven minden vetítéshez külön bevezető tartozik, amely a filmek kontextusát mutatja be. Csütörtökön a TCL Chinese Theaterben a Ponyvaregény című film vetítésekor John Travolta, Uma Thurman, Samuel. L. Jackson és Harvey Keitel beszélgetett. A filmsztárok közül jelen volt még Rosanna Arquette, Phil LaMarr, Burr Steers, Eric Stoltz, Julia Sweeney és Frank Whaley.
Az 1994-ben bemutatott Ponyvaregény megrendezéséért Tarantino és Roger Avary a forgatókönyv megírásáért Oscar-díjat nyertek – írta meg a Yahoo News.
A szatirikus bűnügyi film – amelyben egy pályája végén lévő bokszoló, egy bérgyilkos és állandóan filozofáló társa történeteit követhetjük nyomon – még a bemutatójának évében a cannes-i filmfesztivál fődíját, az Arany Pálmát is bezsebelte, és már az amerikai premier után minden várakozást felülmúlva több mint 100 millió amerikai dollár bevételhez juttatta a Miramax és a Disney szórakoztatóipari társaságokat.
Herendi Gábor hét filmje az elmúlt két évtizedben közel 2,5 millió nézőt vonzott a mozikba, amivel messze a legsikeresebb magyar rendező – olvasható a produkció közleményében. A rendszerváltás utáni filmkészítés tíz legnézettebb mozijából négyet Herendi rendezett, és egyedülálló módon valamennyi filmjét legalább 100 ezer néző látta a mozikban.
Herendi Gábor legújabb romantikus vígjátéka a Futni mentem. Főszereplője egy anya (Udvaros Dorottya), aki férje halála után elhatározza, hogy teljesíti annak utolsó kívánságát, és lányaival (Lovas Rozi, Tenki Réka, Trill Beatrix) váltóban lefutja a maratont.
Apró probléma, hogy egyikük sincs fizikálisan és mentálisan felkészülve a futásra.
Az anya és lányai mellett ráadásul a rokonokat és barátokat is váratlanul éri a nők lehetetlennek tűnő vállalkozása.
A Futni mentem függetlenfilmként készül a Vertigo Média gyártásában, producerei Kárpáti György és Berta Balázs. A vígjáték forgatókönyvét Divinyi Réka és Miklya Anna írta, operatőre Szatmári Péter, zeneszerzője Hrutka Róbert, koproducere Pusztai Ferenc, a film médiapartnere az RTL. Herendi Gábor filmje 2024. november 28-tól látható országszerte a mozikban a Vertigo Média forgalmazásában.
Az Andrzej Sapkowski könyvsorozata alapján készült Vaják eddigi utolsó, harmadik évada 2023-ban jelent meg. Már az az évad is komoly mérföldkőnek volt tekinthető, ugyanis
a címszereplő, Henry Cavill korábban közölte, hogy a negyedik évadban már nem fog szerepelni.
Ha Martin Scorsese-ről van szó, a kor biztosan nem számít. Miután a tavalyi Megfojtott virágok című történelmi krimije 10 Oscar-jelölést is begyűjtött, a 81 éves rendező több projektjét is bejelentette. Források szerint két filmet tervez egymás után leforgatni: az elsőt Jézusról, a másodikat Frank Sinatraról, életrajzi stílusban.
Az Oscar-díjas rendező, aki az 1970-es évek hollywoodi új hullámának elindítója volt, a stúdiórendszert megkerülve, önállóan kívánja finanszírozni a Shusaku Endo 1973-as könyvén alapuló Life of Jesus című filmet. Ugyanígy járt el a 2016-os Némaság című drámával is (amely szintén Endo regényéből készült). Scorsese egyébként a Némaság sztárjával, Andrew Garfielddel szeretne újra összeállni a Jézus-projektben, bár nem világos, hogy a 40 éves színész a címszerepre vagy az egyik tanítvány szerepére pályázik-e. Garfieldnak mindkét helyen meg lenne a szerepe (a tudósok szerint Jézus valamikor 33 és 38 éves kora között halt meg), de Miles Teller neve is szóba került.
A forgatás várhatóan még idén elkezdődik, és Izraelben, Olaszországban és Egyiptomban vesznek majd fel jeleneteket – bár arról nem nyilatkoztak, hogy az izraeli forgatást miként akarják kivitelezni a jelenlegi helyzet nehézségei miatt – írta meg a Variety.
A Ridley Scott által rendezett Napóleont a megjelenését követően több kritikával is illették, akár a forgatókönyv, a színészi teljesítmények, illetve a képi megvalósítás szempontjából. A napokban ugyanakkor nem várt helyről érkezett újabb gyűlöletcunami az alkotás készítőinek nyakába, mivel Brian Cox, az Utódlás című sorozat színésze a londoni HistFesten fejtette ki bővebben véleményét a produkcióról – és nem finomkodott. Ahogy arra Cox az eseményen kitért, igazán szörnyű lett a Napóleon, amiért főleg annak főszereplőjét, Joaquin Phoenixet okolta.
Joaquin Phoenix igazán szörnyen teljesített. Megdöbbentően. Nem tudom, mit gondolt. Szerintem ez teljes mértékben az ő hibája, és nem hiszem, hogy Ridley Scott segített neki. Sokkal jobban játszottam volna, mint Joaquin Phoenix, ezt kijelenthetem. Mondhatják, hogy jó dráma, de nem, ez hazugság
– magyarázta.
Quentin Tarantinónak karrierje alatt sikerült felküzdenie magát a legelismertebb rendezők közé, olyan alkotások köthetőek a nevéhez, mint a Ponyvaregény, a Kill Bill, a Django elszabadul, az Aljas nyolcas vagy a Volt egyszer egy Hollywood. Munkássága eddig többek között két Oscar-díjat és három Golden Globe-elismerést jelentett a számára, ám 61 éves kora ellenére még nem állt le a rendezéssel.
Azt már egy ideje tudni lehet, hogy Quentin Tarantino utolsó, egyben 10. filmjére készül, amelyben a pletykák szerint korábbi műveinek néhány szereplője is feltűnt volna, köztük Brad Pitt, akivel a Becstelen brigantyk és a Volt egyszer egy Hollywood kapcsán már dolgoztak együtt, ám a legújabb hírek alapján a tervezett alkotás ment a levesbe.
Mintha egy Stephen King-regény felütése lenne, olyan a Netflix új brit sorozata, a Szarvasbébi, melyet április 11-én tett közzé a streamingszolgáltató. Adott egy férfi, Donny (Richard Gadd), aki író-humoristaként vágyik a világot jelentő deszkákra, és a nézők elismerésére, ám az áttörése az istennek se akar eljönni. Poénjai offenzívek, az emberek nem nevetnek rajtuk, így hősünk kénytelen egy kocsmában pultosként melózni, már ha nem akar éhen halni. Igen ám, de egy baljóslatú napon betoppan egy idegen nő a bárba, aki Marthaként (Jessica Gunning) mutatkozik be, Donny pedig megszánja a szomorkodó vendéget, ingyenitalt kínálva neki. A Szarvasbébi főszereplője ekkor még nem sejti, hogy méhkasba nyúlt, Martha ugyanis legalább annyira elmebeteg, mint a Tortúra irodalommániás ápolónője, Annie Wilkes – az egyetlen különbség, hogy Richard Gadd új thrillersorozata a valóságon alapszik.
A pokoljárást, amit az általa megkreált Donny részéről 7 epizódon keresztül láthatunk, a készítő saját élményei inspirálták.
A Szarvasbébi sztorija viszonylag ártatlanul indít, de már a két központi szereplő, Donny és Martha ismerkedése alatt bőven akadnak olyan riasztó tényezők, amik a fickó fejében is beindítják azokat a bizonyos szirénákat és vészjelzőket, hogy ebből gond lehet. Kezdjük azzal, hogy Jessica Gunning karaktere éjt nappallá téve szobrozik a kocsmában, holott elmondása alapján befutott sztárügyvéd. Már itt elkezd bűzleni a dolog, és arról még nem is beszéltünk, hogy időnként dühkitörései vannak a túlsúllyal is küszködő nőnek, néha meg olyanokat magyaráz, hogy kár, hogy az embereken nincs cipzár, mert néhányat szívesen felhúzna, és ruhaként hordana.
Robert Downey Jr. hosszú éveken keresztül akkora elánnal játszotta Tony Starkot, hogy még a képregényekben is közelebb igazították hozzá a karakter fizimiskáját, és a korábbinál is sokkal excentrikusabbá tették a füzetekben a karaktert. És bár a sztárnak voltak mellékvágányai, mint például a Sherlock Holmes-filmek, végső soron „Oscar bácsi meggyütt neki”, a patinás elismerést az Oppenheimerben nyújtott alakításáért kapta meg. Ha már itt tartunk, a színész filmográfiájából nem érdemes kihagyni a Trópusi vihar című vígjátékot sem, amelyhez sok szempontból hasonul az, amit az extravagáns művész cikkünk tárgyában, az HBO Maxon április 15-én bemutatott HBO saját gyártásban, A szimpatizánsban csinál.
Robert Downey Jr. ugyanis nem egy, nem kettő, hanem négy karaktert is eljátszik ebben a vietnámi háború idején játszódó kémdrámában, amely egy Pulitzer-díjas regény, a 2015-ben megjelent, Viet Thanh Nguyen által jegyzett A szimpatizáns – néhol túlmagyarázott, de rendkívül élvezetes és intrikus adaptációja. Meg merném kockáztatni, hogy a tavasz egyik legjobb néznivalója a tévében.
1975-ben járunk, a történet szerint a vietnámi háború végjátékában, Saigon városában. A szimpatizáns főhőse egy Kapitány (Hoa Xuande) névre hallgató fickó, a déli hadsereg tagja, aki bár együttműködik az amerikaiakkal és a CIA-vel, titokban az északi kommunistáknak is kémkedik. Afféle kiismerhetetlen kettős ügynökről van szó, aki abból az apropóból adja elő személyes és nemzeti kálváriáját, hogy éppen egy átnevelőtáborban raboskodik, és arra kényszerítik, mesélje el, hogyan jutott a komcsik fogságába. Szövevényes sorozatról van szó, amelynek a megnézése előtt talán érdemes picit utána is olvasni az észak vs. dél, azaz a vietnámi háború lefolyásának menetébe, hogy ne érezzük magunkat teljesen elveszve. Onnantól kezdve ugyanakkor, hogy picit felhoztuk magunkat történelemből, indulhat a megtévesztésekkel teli dráma. A szimpatizánsban mindkettőből, mármint kettős játszmából és kőkemény fordulatokból is van elég.
A Tulsa királya sztárja és vezető producere, Sylvester Stallone megtörte hallgatását a közösségi médiában azóta, hogy állítólag ő és a sorozat egyik rendezője becsmérelt néhány háttérszínészt, akik a Paramount+ drámáján dolgoztak. Stallone azonban nem foglalkozott a vádakkal. Egy hétfői Instagram-posztban a Dwight „The General” Mandfredi szerepét játszó színész bejelentette, hogy a második évad munkálatai elkezdődtek.
Április 1-jén, még a „toxikus” forgatásról szóló állítások megjelenése előtt Stallone a Paramount+ Instagram-videójában bejelentette, hogy megkezdődött a Tulsa királya 2. évadának forgatása. Ebben a bejegyzésben Stallone azt mondta:
Fogalmatok sincs, mi fog következni. Bízzatok bennem!
Telt ház mellett mutatták be New Yorkban, a Lincoln Center kulturális központban a Most vagy soha! című magyar történelmi kalandfilmet hétfőn, egy nappal a Los Angeles-i, szintén telt házas, sikeres amerikai premiert követően.
Az Egyesült Államok keleti partján tartott bemutatón is részt vett Lóth Balázs rendező, valamint Mosolygó Sára színésznő, aki az 1848. március 15-i eseményeket feldolgozó mozifilmben Szendrey Júliát alakítja, és jelen volt Fülöp Péter producer is.
A premiert követően Mosolygó Sára azt emelte ki, hogy a filmet az Egyesült Államokban is nagyon nagy szeretettel fogadta a közönség, és nagy kíváncsiságot mutat az alkotás iránt. Megjegyezte, hogy nagyon sokan tőle személyesen arról érdeklődnek, hogy a kaszkadőrjelenetekben is maga alakította-e a szerepét, amire az a válasz, hogy a többségét igen.
Rovataink a Facebookon