Inkább szép legyen a tévé, mint okos
Már megfizethetők az internetes tévék, de egy olcsó androidos kiegészítővel könnyebb a webet böngészni. Okostévéket teszteltünk.
Már megfizethetők az internetes tévék, de egy olcsó androidos kiegészítővel könnyebb a webet böngészni. Okostévéket teszteltünk.
Az átlagos magyar legfeljebb harmincezret szán egy telefonra, az Android fogy a legjobban.
Az Android 4.0-ás készüléket jövő februárban mutatják be, játékkonzolként is működik majd.
Az Egyesült Államokban nem tiltották be a Samsung okostelefonjait és táblagépeit, mert azok nem okoznak nagy kárt az Apple-nek.
A rendszert a gyártók rontják el, a szoftvereik extra jogosultságot adhatnak más programoknak.
Ausztráliában megint a boltok polcaira kerülhet a Samsung korábban betiltott táblagépe.
Inkább a nagyobb ultrabookokra koncentrálnak.
Az áttervezett tabletet csak Németországban lehet majd kapni, ahol az eredetit a bíróság betiltotta.
16 elektronikai cég fogott össze, hogy egységes szabvány szülessen.
Összességében lelassult a piac, de a kereslet változatlanul magas Kínában és Oroszországban.
Erős, szép, elfér a zsebben, és az akkuja kibír egy munkanapot, de a Samsung Galaxy Note még így is csak egy furcsa hibrid.
Hatalmas kijelző és erős hardver jellemzi az identitászavaros készüléket.
A cég készülékei a harmadik negyedévben 23,8 százalékos részesedést értek el, és ezzel elhúztak az iPhone mellett.
A Galaxy Tab 10.1 van olyan jó, mint az iPad 2, de a mérete nem stimmel. Menet közben nehezen kezelhető, zsebre vágni sem lehet.
A Galaxy S II-vel irányított szerkezet gyorsabb, mint Feliks Zemdegs, az eddigi rekorder.
A dél-koreai gyártó csúcskategóriás mobilja az egyik legnépszerűbb készülék a világon.
A Sony nyolcszázezer forintos árral, a Samsung repülőgépiparban használt alumíniummal próbálja elhappolni a vevőket az Apple elől.
Az Apple és a Samsung háborújában most előbbi nyert meg egy fontos jogi csatát.
Kiveszi a Galaxy okostelefonokból az Apple szabadalmát sértő megoldásokat.
A Samsung nem akart kegyeletsértő lenni, ezért később mutatják be a hajlított csúcstelefont.
A két cég egymás legnagyobb kereskedelmi partnere, de közben minden követ megmozgatnak, hogy betiltassák a másik készülékeit.
Erősebb és nagyobb lesz, mint az iPhone 4S.
Egy pillanatra a Nexus Prime látszik a videón?
Európai bíróságokhoz fordulnak az ügyben.
Mindegyik a cég a legkisebb tükör nélküli cserélhető objektíves fényképezőgéppel dicsekszik. Robbanás előtt a piac.
Újabb fejezet nyílik az Apple és a Samsung között dúló, Monty Python-jelenetbe hajló háborúban.
Állítólag három mobilszabadalmat lopott el az Apple.
Most már szállíthat az Apple-nek, eddig a Samsung és a Chimei Innolux helyettesített.
A dél-koreai gyártó az Apple iPhone utánzásával kezdett, de ma már saját magát klónozza. Perrel próbálják lassítani, aminek csúnya vége lehet.
Németországban ismét fenntartották a Samsungot elmarasztaló ítéletet, a táblagép nem kerülhet a boltokba. Máshol azonban kapható.
Dél-koreai lapok szerint jövő héten, a Microsoft fejlesztői konferenciáján megjelenik az új eszköz.
Ügyes ötlet az összehajtható Sony Tablet P, de a tömegeket inkább a Samsung hagyományos táblagépei vonzzák majd. Mindet kipróbáltuk.
A gyártók azt szeretnék, hogy a pc helyett a tv legyen az otthoni online szórakozás központja. Sikerük azon múlik, hogy olyan gyorsak és nyitottak lesznek-e, mint amilyen a számítógép.
Az IFA egy 7,7 inches, Super Amoled kijelzős androidos tabletet hozott.
Szeptember 1-én mobilokat és tableteket mutat be a vállalat. Vajon folytatódik az iPad másolása?
A bíróságot nem tudta meggyőzni a Samsung.
A filmben mutattak egy iPadhoz hasonló gépet, vagyis nem az Apple-é az ötlet – érvelnek.
Hét hete van a Samsungnak arra, hogy levegye a polcokról a mobilokat.
Ezúttal a Galaxy S okostelefont ábrázolták ugyanakkorának, mint az iPhone 3G-t.
Hollandiában akarja betiltani a Galaxy termékek importját és raktározását, ahonnan a Samsung 28 európai országba szállít.
A német bíróság felfüggesztette a tiltást, most csak Németországban tilos árulni az Apple riválisát.
Pontatlan képek alapján tiltották meg a Samsung Galaxy Tab 10.1 táblagép európai forgalmazását.
Az LG állítólag nem tud elég lcd-panelt szállítani, az Apple a Samsungtól rendel.
Az Apple a Samsung után a Motorolát is perelte szabadalomsértés miatt.
Egy német bíróság szerint a táblagép sérti az Apple formatervre bejegyzett oltalmat.
A vezető gyártók összefogtak, hogy egységesítsék a szabványt, jövőre lesz kapható az új szemüveg.
Zuhan a Nokia, az iPhone hiába mutatott fel 142 százalékos növekedést, a Samsung ezt is lekörözte.
A dél-koreai cég telekommunikációs részlege hozza a pénzt, a kijelzők gyártása viszont viszi.
Rekordot döntött a Samsung csúcsmobilja, noha az Egyesült Államokban még nem is kapható.
A dél-koreai mobilgyártó importtilalmat kért az Apple termékeire.
Minden másodpercben eladnak egyet a Samsung kétmagos okostelefonjából.
A Samsung gyártja majd és a specifikáció alapján csúcstelefon lesz.
A Samsung 400, illetve 450 euróért árulja a Chrome oprendszeres gépeket.
Egy kis készüléket csatlakoztatnának a tévéhez, ebből jönnének a szagok.
A kompakt és a tükörreflexes fényképezőgépek között eddig nem volt semmi. Új kategória van születőben.
A HP-t és a Samsungot előzte meg a tavalyi 17,5 milliárd dolláros számlájával a cég.
Negyven nap alatt sikerült elérnie a bűvös számot.
A Samsung ügyvédei látni akarják a készülő iPhone-t és iPadet, az Apple jogászai pedig az ellenfél be nem mutatott termékeire kiváncsiak.
Kipróbáltuk a profi Samsung Galaxy Tab 10.1-et, a furcsa Dell Streak 7-et és a nappaliba szánt HannSpad tabletet. Nem érnek az iPad nyomába.